tHe ultRa SkinNy blaCk b3rLin

kezdeném azzal, hogy indulás előtti estén néztük meg a Lego Movie-t. félelmetesen nem up to date, de tökéletes alternatívája volt a szokásos évi tűzijátéknak. a filmről csak annyit, hogy szupiszuper, azonnal akarok néhány doboznyi lego-t és gyerekeknek (meg egyes felnőtteknek) nem tudom mennyire esik le a mondanivalója, de totál beletrafált. olyannyira, hogy végigkísérte berlini kiruccanásunkat, rengeteg helyzet(komikum)ban erősítve meg a minden szupi szuper érzést és keresni sem kellett (vagy lehetett volna) ennél jobb kifejezést.

pont 4 éve voltam először és utoljára Berlinben, de mindenképp vissza akartam térni, mert akkor félbemaradt a városnézés és volt valami pofátlan “itt minden van” érzés, amit fel akartam fedezni. 4 év hosszú idő, az akkori benyomásaim átértékelődtek, az újdonság varázsa sem hatott rám, viszont mindezek ellenére tudja a város mindazt, amitől hosszútávon is élvezhető lehet.

Berlin nem azért jó hely, mert szuperizgalmas, vagy színes, vagy trendi.. hanem azért, mert a nagy lélekszám miatt életképesek a különböző kezdeményezések, melyből aztán felhasználóként szabadidős tevékenységek végtelen tárháza áll rendelkezésre. kezdve ott, hogy Tempelhof, hétköznap esti koncertek, városhatáron belüli rengeteg zöld terület, izgi elhagyatott területek és hogy nem egyetlen betonozott kocsmautca-központja van. csodásan példázza is mindezt csütörtök esti megérkezésünk, mikor gyors lepakolás után kiruccantunk a naplementés Tempelhofra, ahol nyálcsorgatva néztem a kiteosokat (a solowheel-ről nem is beszélve), majd Budapest-Berlin tengelyen eszmefuttatva szó szerint belesétáltunk a Kelis koncertbe – akitől nagyjából 3 számot ismertem eddig, de nagyon belopta magát az ex-mozis teltházas minikoncerttel a szívembe.

alkalmi látogatóként könnyű lefölözni mindenből a jót, de ugyanakkor nehéz figyelmen kívül hagyni, hogy a látszatmenőség alatt a berliniek nagyon flegmák tudnak lenni (bár két oldalról támadott angol-német kombóval gyorsan padlóra lehet küldeni a fellengzős attitűdjüket). nézőpontomba biztos közrejátszik, hogy napi kapcsolatban vagyok németekkel, és bár az emberi tényező mindenhol jelen van, egyelőre csak itt tapasztaltam, hogy az utcán rohangáló sok “egyéniség” a nagy elfogadás végett kioltja egymást és egy szürke hömpölygő masszává gyúródik, a nagy összetartást és közös hangot punkok-hipszterek-normcoreok között pedig az extra-szűk fekete nadrág teremti meg (nem vicc, tényleg mindenki szűk fekete nacit hord és ez a trend sajnos az ősz első fuvallataival hozzánk is megérkezett.. bőr(hatású)dzsekikkel kiegészülve). igazi jóléti társadalomról beszélünk, ahol az emberek nem tudnak mit kezdeni magukkal, de külsőségekkel teli életük németségükből adódóan mégis szimpatikusan rendezett.

enjoy the ride

a rendezettség egyik ékes példája a kerékpáros közlekedés. sosem voltam városi bringás (igaz városon kívüli sem), de ezzel a berlini túrával megkaptam a kezdő lökést. leszámítva a tényt, hogy ha amatőr bicós vagy, az egész napos tekerés komoly fájdalmakat okoz estére, a városnézés egy új formáját ízleltem meg.. és tetszik.

viszont van itt valami, amiért kizárólag külföldön vagyok hajlandó tekerni. több évtizednyi gyalogos múlttal, hibátlan kresz vizsgával és jogsival a hátam mögött nem keveset szívok Budapesten a kétkerekűek miatt. ennek egyetlen oka van: a mentalitás. lehet sírni azon, hogy kevés a bringaút, vagy bunkók a sofőrök, de 1. ezért miért a gyalogosokat kell terrorizálni, 2. miért nem magukban keresik a hibát, 3. ha mindenki legalább ismerné a kreszt, elkerülhetőek lennének az összefeszülő nézetbeli különbségek.

sajnos itthon az a tapasztalat, hogy az emberek (folyamatos) frusztráltságukat agresszióval kezelik – ezért utál mindenki mindenkit, ezért ordítanak és nem beszélgetnek, ezért nem lesz Budapest sosem Berlin.. bár nem osztom teljesen a véleményt, hogy annak kéne lennie, mert a németek se különbek. azonban félretéve társadalmi véleményeimet, ha én képes vagyok egy idegen városban turistaként betartani az általános szabályokat és így is eljutok a célomhoz, akkor nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy a magyar kerékpáros közösség ne legyen képes ugyanerre itthon. ha mást nem, ezt azért eltanulhatnánk más nemzetektől, akiknél a bringázás fajsúlyosabb jelenség és lényegesen komolyabb múltra és ebből fakadóan kultúrára tett szert.

give me food

a berliniek sekélyesek, éppen ezért képesek abból programot csinálni, hogy sörrel a kezükben sorban álljanak a város állítólag legjobb gemüse kebabjáért. tény, hogy odavannak a török kajákért, ami a lakosság összetételét tekintve nem meglepő, de van élet a gyros-on túl.. nekem ennél több kell. leszámítva a szokásos currywurst köröket (ami a legjobb helyi junk food), belefutottunk néhány izgalmas, vagy legalábbis tanulságos ízélménybe.

KIEZ RÖSTEREI – ha jó kávét akarsz inni, menj a pörköldébe. ez egy alapszabály, nagyon melléfogni sem lehet, mi pedig egyenesen beletrafáltunk. kedves néni, részletes kávémagyarázat, széles és végigszaglászható választék, végül pedig igazán kiváló robusta vs. arabica napindító kávé láblógatva, félárnyékban, némi cantuccival kísérve.

CHIPPS – állítólag van egy nagyon jó vega étterem a városban, név szerint a Cookies Cream. mint vérbeli carnivore gondoltam veszélyesen élek és megnézem mit tolnak az “egészségesek”. mivel félspontán volt az ötlet, foglalás nélkül érkeztünk és ahogy várható volt, esélyünk sem volt a bejutásra. viszont kiderült, hogy van nekik egy testvéréttermük, ami kevésbé felkapott és némi húst is felhasználnak a főzéshez. így jutottunk el pár saroknyi tekerés után a Chipps-be. a neve, a mérete és a design is bejött, az meg tovább dobott a lelkesedésemen, hogy valóban nem volt tele. csillogó szemmel foglaltunk helyet és vártuk az étlapot, majd hamar kiderült, hogy a hús csak kacsa, itt is minden a zöldségekről szól. a felspannoltságtól kicsit csalódottan de eltökélten rendeltem meg a háromfogásos vacsorámat, akkor még nem is sejtve mire vállalkoztam.

 

indításnak kértünk két limonádét és meg kell mondjam ilyet még életemben nem ittam. meg nem tudom mondani mi volt benne, de nagyon vegán, piros és enyhén kömény ízű volt. merőben új élmény, illett is a hely miliőjéhez, de nem lett a kedvencem.

ezután ízfokozónak érkezett a kenyér és mellé egy rejtélyes krém. ez a kombináció egyszerűen zseniális volt és plusz csavarként kiderült, hogy amit ettünk az egyszerű hagymás HUMUSZKRÉM. na ide egy kis komment: utálom a humuszt, mert büdös és rosszízű, de úgy látszik eddig csak ritka rossz elkészítéssel volt dolgom, mert ezesetben semmiféle humuszságot nem tapasztaltam – sem ízben, sem állagban, sem illatban.. azt hiszem van hova fejlődni az itthoni humuszozóknak.

erős indítás után tűkön ülve vártam az előételt, ami egy óriás TAVASZI TEKERCS formájában érkezett. sajnos azt kell mondjam, hogy ez egyszerűen neeein – sem a tálalás, sem a mennyiség. van az a rossz tulajdonságom, hogy ha egy ételt nem lehet rendesen enni, szétesik és minden szempontból végtelenül körülményes, ideges leszek tőle. itt pont ez volt a helyzet, ugyanis a leheletvékony rizstésztához sehogy sem passzolt a betekert répa, gomba és uborkamennyiség, ami ráadásul nyers voltából adódóan teljesen “ízetlen” volt és a díszítésnek használt mogyorós szósz sem segített rajta – mindenképp szerencsésebb lett volna mondjuk 3 gusztusos kis tekercset készíteni és kicsivel több mártogatót tálalni mellé. kiábrándultan, befeszülten és zöldségtől telítődve vártam a főételt, amit ezek után szívesen visszamondtam volna.

erre azonban már nem volt lehetőség, mert rövid pihenő után előttem gőzölgött a ZÖLDSPÁRGA, CUKORBORSÓ, KARFIOL BUGGYANTOTT TOJÁSSAL ÉS KÓKUSZKRÉMMEL. az a helyzet, hogy ez a fogás nagyon erősre sikerült, ha kihagyom az előételt, akkor nemcsak meg bírtam volna enni, de csupa szépséget is írnék az itteni élményeimről. lehet nekem csak a nyers zöldségekkel (főleg nagy mennyiségben) van bajom, mert ez a meleg főétel nagyon rendben volt, szépen simultak egymáshoz az ízek és bár volt benne némi chili az is leginkább az alap jóllakott fuldoklásom miatt zavart.

miután két fogásnyi zöldség mennyiségileg kifogott rajtam, egy pont után már csak a vacsora végét vártam és a hullámzó tapasztalatok miatt nem akartam több meglepetést. de aztán a desszert PEACH MELBA mégis meglepett. van egy rossz asszociációm a melbára, ami még gyerekkorból ered és azt hiszem nem vagyok vele egyedül, jelen verzió azonban egészen új volt, végtelenül kellemes és megjelenésében izgalmas, minden korábbi fojtogató érzést pár falat után megszüntetett.

összességében ez volt a tanulságos étkezés, amivel mindenképp gazdagabb lettem, még ha a közeljövőben nem is részesítem előnyben a salátázókat. az árak európaiak, ha testileg-lelkileg felkészülünk arra, hogy mi vár ránk és jól időzítünk a folyamatosan változó menüt illetően, nagyon jó kis vacsorában lehet részünk.

GIPFELTREFFEN – imádok reggelizni, és vega kalandjaim után kellett egy kiegyensúlyozó reggeli. ennél jobban már nem is antihipszterkedhetnénk egy 100% hipszter helyen (még a neve is “csúcstalálkozó”).. szombat reggel nemkicsit kilógva a helyi kómás, kutyasétáltató, vegyes korosztályú és identitású párok közül, ráadásul szűk fekete nacink sincs. az igazság az, hogy Budapest jó hely, és egyre jobb, amihez az egyre bővülő étkezési opciók is nagyban hozzájárulnak. kelet-európaiként nálunk már nem menő egymás arcába dohányozni evés közben és alapvetően király dolgunk van, ha reggelizőhelyet kell választani.

ilyen háttérrel nekem a Gipfeltreffen egy nagy belmagasságú polgári lakás, csupa retro holmival, faszékekkel, krétatáblával, ahol van minden, amit reggelire bármikor megennénk.. de igazából csak ennyit tud. mikor érkeztünk nagyjából üres volt a hely, majd beszállingóztak a környékbeliek is, ezzel pedig a kényelmes de hatékonynak tervezett brunch meglehetősen hosszúra sikeredett.. minden finom volt meg jó, csak a végére hosszú lett a szünet a kávéig.

Berlin tele van hasonló helyekkel, és ha kerülni akarjuk a turistás környezetet, kiváló betekintést és kávé melletti mozizást engednek a helyiek (mesterséges) élővilágába.

Ø – kajaszempontból nagyon jó helyre foglaltam szállást, ugyanis séta, vagy épp bringatávolságon belül volt minden, ami csak szem-szájnak ingere lehet. egész napos belvárosi tülekedés után kellett valami, ami helyreteszi megfáradt testünket és előző napi zöldségdömping után ez egyértelműen csak hús lehetett. “szerencsére” a közelben volt az Ø, ami kívülről kicsit megtévesztő, belül pedig furán üres, de végül megkaptam mindent, amire szükségem volt.. azaz pohár fehérborral kísért LADY STYLE FILET (tökéletesre sütött 150g-os marhahús) házi sültkrumplival és zöldsalátával. jó steaket szinte bárhol találhatunk (ez már 4 éve is sikerült), az árakat érdemes nem forintosítani és azt hiszem csak azért került megemlítésre ez a hely, mert szétszórtnak tűnő pincérek és zárás közeli érzés ellenére egy nagyon jó vacsorát prezentáltak.

ALSANCAK SIMIT SARAYI – végül, de nem utolsósorban egy igazi török reggeli ajánlásra.. és nagyon betalált. Istanbulban ettem utoljára ilyet, itthon nagyon is hiányolom, de Berlinben természetesen még ez is van. eszméletlenül pörög a hely, még vasárnap reggel is, nekünk pedig mázlink volt egy éppen felszabaduló asztallal. nem bonyolítottam túl, így jött a favorit mézes kaymak, hozzá frissen készült simit, valamint sucuklu yumurta, mindezt pedig török teával megkísérve. mennyei finom együtt az édes és sós, igazi lélekmelengető, ezenfelül jó hangulatú és profi a hely, így búcsúreggelinek is tökéletes volt.

Berlin még mindig cool város, Kreuzberg pedig különösen. ha eltekintünk az amúgy non-stop szembeötlő közhelyektől, és kialakítjuk saját mikrovilágunkat – amihez minden lehetőség végtelenül adott -, helyenként meghasonult, de szupi szuper életünk lehet itt. all in one: 5/5

Leave a Reply

Your email address will not be published.