The Holland

Hollandia nem volt különösebben kívánatos úti cél, de 2014-es short tripek között, egy hirtelen ötlettől vezérelt kiruccanásként, tökéletes záróakkordnak bizonyult. bár néhány ponton ambivalens érzéseim vannak az ember-város-kultúra háromszöggel, az eltelt idő nem csak megszépíti az emlékeket, de el is rendezi őket és saját élőkörnyezetemből nézve át is értékelődnek a tapasztaltak. még így is van pár szegmens amivel nem tudok azonosulni, de túlnyomórészt pozitívba fordult a hollandérzés.

1. stop – DEN HAAG

szinte hihetetlen és meseszerű volt az a hatékonyság, amivel eljutottunk idáig. nemcsak sikerült nagyon jó áron bookolni KLM repjegyet (tehát érkezés Amsterdam és nem valahol vidék), a budapesti indulás is zökkenőmentes volt, az érkezés után nemsokkal már a Hága felé tartó vonaton ültünk, az pedig már csak a hab, hogy ezt az utat is fél óra alatt letudtuk.

kicsit Aliz csodaországban érzésem volt végig. minden olyan idegen, de közvetlen, kicsit weird, de abszolút be tudom fogadni. bár tisztában voltam vele, de tapasztalat híján első sokkolódásom a függönymentes ablakok.. vagy inkább az a természetesség, ahogy az emberek zavartalanul tévéznek a panorámaablakok túloldalán. bár szívesen bebámultam volna, hogy ezmiez, de erőt vettem kíváncsiságomon és csak fejben futtattam le, hogy akkor nálunk nincs is olyan, hogy elkapod az asszonyt a kanapén.. vagy igen? :)

nagyon tetszik az alacsony építkezés (ami a város túlnyomó részét illeti), a házak stílusa, a viszonylag tiszta városkép, de a túl nagy csend és jellemző kihaltság miatt Hága legnagyobb erőssége a beach.

új mániám a bringabérlés (és hol, ha nem a hollandusoknál élnék vadiúj hobbimmal), így első nap bicóra pattantunk és turista-látnivalók hiányában SCHEVENINGEN felé vettük az irányt. egész évben bemákoltuk utazásaink alkalmával a jó időt, Hágába is elhoztuk a nyarat: már az út felénél éreztem, hogy túlöltöztem – ide bikini kellett volna. egészen Hollandiáig kellett utaznom, hogy tengerparton chilleljek (az évben először), de ez a durván öt óra láblógatás a legjobb volt. szikrázó napsütés, medúzafoszlányok kerülgetése, helyi művészéletre rácsodálkozás, röhögő sirályok és part felett elhúzó vadászgép adta a tökéletes csütörtök érzést.

a sok D vitaminra persze meg is éheztünk rendesen és mint aki sivatagban oázist talált, úgy másztunk fel a homokdombon a Beachclub Zeezicht-ig. nem voltak nagy elvárásaim, hiszen mégiscsak egy tengerparti helyről beszélünk, de a sajtburgerem sült krumplival és salival teljesen rendben volt. lehet, hogy csak a sunshine tette, de ilyen jól nézett ki:

szieszta és pici leégés után visszapattantunk a biciklire, hogy kacskaringós úton eljussunk a belvárosig, ahol a vidéki nyugalom után egy igazi délután ötös tömegben landoltunk. a pályaudvar vonzáskörzetében minden van: sétálóutcák, kisüzletek-nagyáruház, embertömeg.. tényleg mindent meg tudsz venni-enni-inni. persze az árak kőkemény nyugat-európaiak (ezt el kell fogadni), viszont eddig úgy gondoltam, hogy Berlin a materialista gyűjtögetés csúcsa. tévedtem. Hollandia, mint végtelen jóléti társadalom, látszólag zéró (vagy felszínes) problémákkal és történelmi kereskedelme folytán kialakított kedvező helyzetével az a hely, ahol tényleg mindent be tudsz szerezni, mi szem szájnak ingere. bár egg waffle pan még náluk sem volt, de ezen kívül minden más igen.. és valahogy az én ízlésemnek is jobban betalált, mint a német módi.

a hosszú és “fárasztó” napunkat baráti iszogatással zártuk, ami nem is gondoltam, hogy ilyen körülményes tud lenni: visszatérve a lakóövezetbe nemigen találni későeste nyitva levő kocsmát, bárt, akármit. a hollandok ezek szerint ugyanazt a létformát (=munka után bezárkózunk otthon) nyomják erre, mint nálunk a vidéki kisvárosokban. talán ezért érzem, hogy bármennyire is körbevesz a kényelem, a szabadidős lehetőségek híján (ami nyilván nem az iszogatásban merül ki), meghalnék itt az unalomtól.

másnap reggelt a kikötőben nyitottuk, ahol a helyi büfében (Vispaleis) kapható ‘haring’ meg minden vízi jó, feltételezhetően direkt úton a tengerből.. bár én reggel 9-kor sem éreztem jobban a halevést, mint máskor, ezért maradtam egy napindító Chocomelnél, és szerencsére a halas opciókon kívül van a kertvárosban egy berliniesenhipszterfeelingű hely a Lolapalooza, aminek a neve igazi perverz holland humorra vall, de a kávé és a sütik nagyon jók:

Hágában igazából csak egy fontos dolgot nem ettünk, mégpedig Häagen-Dazs-t (sehol nem futottunk bele, mert mindenhol csak Ben&Jerry’s-t tolnak). 2 nap alatt ugyan nem haltunk éhen, még bizarr holland szalámikkal (???) is találkoztam, viszont semmi átütő nincs az étlapon.
némi shoppingolós ténfergés és egy EXKI bio napi menü után (mert éhgyomorra nem lehet utazni) vonatra szálltunk, hogy bevegyük Amsterdamot.

2. stop – AMSTERDAM

megérkezni este a városba kifejezetten furcsa érzéssel töltött el. lehet csak a házakon figyelő akasztófák tették (tudom, hogy nem azok, de úgy néznek ki, mint középkori példát statuáló boszorkánylógatók), de olyan érzésem volt a belvárostól sétányival távolabb elhelyezkedő kiürült utcán, mintha rögtön előugrana egy betépett állat és meg akarna késelni. persze az érzés csak placebo volt, mert a szmókerek többnyire nyugodtak, így ez csak egy jó kis novella bevezetőjelenetének illene be.

mint már jeleztem, Hollandiában az élet drága, a szállás pedig még drágább. mindezt nem teljesen értem annak függvényében, hogy minden egyéb átlag eu-s árban mozog és a város rogyásig van szálláslehetőségekkel (az ok, hogy a bevándorlást akadályozzák, na de turista se jöjjön ide?!). Hágában ugyan találtunk egy szimpatikus és körülményekhez képest vállalható árú Airbnb szállást, Amsterdamban viszont “kénytelenek” voltunk bejátszani a közösségi hostel-érzést. a brutál meredek lépcsőt (helyi jellegzetesség, leginkább csak lefelé kihívás) és a bejáratnál vágható füstöt leszámítva mázlink volt a lakótársakkal, így rosszat nem tudok mondani, de azért kedvenceim közé sem sorolnám.. érdekes tapasztalat volt.

gyors lepakolás után neki is indultunk, hogy kicsit felfedezzük a környéket, aminek végén a belvárosban kötöttünk ki – Amsterdam nem olyan nagy. azt kell mondjam, hogy az értelmetlen ordítós-szívós-igénytelenprostis központtól megfájdul a fejem és határozott léptekkel távolodtam is innen. semmi bajom azzal, hogy valakinek ez a szórakozás, de én azon kevesek közé tartozom, akiknek a “fű” nem utazási indok és nem is élvezem, hogy a gyakran nem túl jó minőségű cucc kavarog és mar bele az orromba.. nagyjából minden utcasarkon.

ahogy a mondás is tartja, reggel minden máshogy fest és ez tökéletesen igaz erre a városra is. kiadós reggeli után (nagyonsoksajtos rántotta) megindultunk, hogy megnézzük amit meg kell. mivel túl macerás lett volna bringával közlekedni (leszáll-lakatol-újraindul), gyorsítóként váltottunk egy 48 órás bérletet, amit ki is maxoltunk rendesen. ehhez persze nagyban hozzájárult a szuperhatékony holland közlekedés, amivel az itthoni döcögés mindennapos élménye mellett egyszerűen nem tudok betelni. (példának okáért utolsó napon fél óra alatt elvillamosoztunk a hosteltől a pályaudvarig, leraktuk csomagjainkat a megőrzőbe, majd elcsíptük a következő villamost a Museumkwartierbe.)

azon kívül, hogy elég jellegzetes az építészet és borul minden ház (ezek már a középkorban is be voltak szívva) meg fotogén a városkép, a múzeumokban elhelyezett műalkotásokon kívül nem sok minden marad néznivaló.. szimplán kellemes sétákat lehet tenni a tömeg és tömegtelen macskaköves utcákon. igaz egyszer majd kiugrott a szívem, mikor nem figyeltem és a hátam mögött elkezdett az ablakon kopogni egy 100 kilós fekete “kirakatbaba”, ezt leszámítva a délelőtt 10-kor már bachelor partyt tartó (folytató), jellemzően spermának öltöző teremtés csúcsai kikerülése után el lehet érkezni az “élvezem a nézelődést” pontra.

miután feltérképeztük a masszív belvárost az összes sétálóutcájával, üzletével, cuki galériával és folyóparti virágpiaccal, elérkezett az étkezés ideje.
ami a street food-ot illeti, a specialitás majonéz-ketchupban tocsogó sült krumplit képtelen voltam megkóstolni (mert szerintem még a látványa is undi és kár a krumpliért), de a friss és forró waffle pl. nagyon rendben van.

ebédre egy szupercuki mellékutcai vendéglőbe tértünk be, név szerint a de Rozenboom-ba. én egy zöldborsólevest és banános-almás-juharszirupos palacsintát toltam. mindkettő finom volt, bár tapasztalataim alapján jellemzően kevés fűszerrel főznek (máshoz vagyunk szokva, az ételek néha igényelnek egy kis feljavítást).

vacsorára fondue volt a menü a Villa Nieuwmarkt-ban. ami a hollandokról biztosan elmondható: sajtban, sült krumpliban (és Chocomelben) erősek, ennek megfelelően forró olvasztott sajtba mártogatott zöldségek és sült krumpli csak jó lehet. a lassan borozós és közös tálból élvezettel tunkolós vacsoránk végtelenül meghittre sikerült a hangulatfényben és az ablak túloldalán végigsöprő hűvös széllel.

másnap ráérős környékbeli séta, photoholic, I amsterdam meg extrovertált emberek mindenhol. épp azon méláztam, hogy a hágai nyugalom és az amsterdami téboly között félúton tudnám elképzelni a számomra ideális (élő)környezetet.. erre részben szándékosan (ajánlásra) besétáltunk a JORDAAN negyedbe. szerintem ez Amsterdam legjobb része: nyugis, de nem kihalt, kis üzletekkel és éttermekkel teli, pont az őrület és a kultúra találkozásánál.

teljesen átszellemülve és bevásárolva nemcsak a hétköznapi kajákra vágytunk, kellett valami fancy is. még érkezésünkkor “beleütköztünk” egy brandnu étterembe, ami annyira giccsesen hívogató volt, hogy egyszerűen akartunk ott enni. na ez van akkor, amikor a szemünk annyira elcsábul, hogy klasszikus hipszter-hibába esünk.

de Plantage éppen akkor nyitott, tehát egy nagyon tesztüzemben futó helyről beszélünk. az állatkert (Artis) szomszédságában, fákon futtatott fénysorokkal, a XIX. századi épület hatalmas üvegablakaival és ízléses enteriőrrel rendelkezik.. meg persze telis-tele helyi menő  arcokkal, amitől csak foglalással lehetett asztalt szerezni. nem szoktam ilyet, de b*sszus annyira semmilyen volt az étterem, hogy arra sem emlékszem mit ettem (talán csak ha korábban írom meg a posztot, meg jegyzetelek). így csak fotóim vannak valami levesről és valami risottoról – a desszertet kihagytuk, mert sem ár, sem érték arányban nem tűnt indokoltnak és kívánatosnak. nem tudom azóta változott-e a helyzet, meg a személyzetet belerázták-e az antiflegma, viszont hozzáértő stílusba, de összbenyomásom a helyről, hogy lehet a helyieknek az új meeting point, de nekem turistaként nem érte meg (bár fogalmam sincs, hogy egyáltalán van-e hasonlóan fancy, de színvonalában ütős hely Amsterdamban.. valahol mélyen úgy érzem ez nem az a város).

utolsó napra halogattuk a múzeumi sétát, ami végül a kígyózó tömeg miatt kimaradt. az fix, hogy ide érdemes előre foglalni belépőjegyeket, mert csak úgy random megérkezni és bejutni (hosszú várakozás nélkül) bukó. cserébe találtunk egy nagyon jó pékséget (Simon Meijssen), majd van Gogh helyett Begijnhof és a gyémántok kerültek terítékre.

Begijnhof nagyon jó atmoszférájú hely, a folyamatosan ki-be járó turistákat leszámítva cool lehet itt lakni, a város közepén egy szeparált mikrotörténelemben.
a gyémántcsiszolás pedig elég régi fejlövésem (szívesen megtanulnám). a végtermék szinte teljesen hidegen hagy, engem az alkotás folyamata érdekel (addiktív vagyok a teremtés iránt), ahogy mikrofelületeket aprólékos munkával, geometriailag is tökéletes, milliós értékű kaviccsá csiszolnak. ha már Amsterdam, akkor muszáj volt elmenni egy gyémántgyári sétára, csak sajnos az egész kirakati műség.. bár azért szemügyre vehettem nagyító alatt egy  “Gassan” csiszolást. :)

búcsúebédként rámentünk a helyi hamburgerre a Burger Zaken-ben, ami designban a Zing Burger-re emlékeztet, bár az élmény kicsit alább marad (Hongarije rulz). nem volt rossz, ráadásul farkaséhes is voltam már, az pedig csak tovább spékelte az érzést, hogy velünk egyidőben érkezett 4 indiaiból csak 1 evett csirkeburgert. :) kíváncsi lennék, hogy ami Amsterdamban történik, az Amsterdamban marad.. vagy már sehol sincsenek a vallási elkötelezettségek (bár az is lehet, hogy szimplán nem hinduk.. csak úgy néztek ki).

legközelebb mindenképp nyomnunk kell egy allyoucaneat palacsintázós csatornakirándulást (amiről sajnos csak a burger után szereztünk tudomást), így viszont egy utolsó sétával és kilépő Chocomellel szuperhatékonyan elhagytuk a várost, majd az országot.

imádom, hogy a holland annyira német, mint angol.. pont csak az a kis koszos hangzás, amitől a beszélt nyelvet csak szórványosan értem. utólag végiggondolva az ambivalens érzésem legsarkalatosabb pontja a függönymentesen nyitott és közvetlen(nek tűnő) holland természet. segítőkészek, beszédesek, tisztában vannak magukkal és a helyzetükkel, de végig olyan érzésem volt, hogy a szembejópofi mögött kőkeményen át akar verni (csak a kezemet figyeld effektus). ebből aztán 3 lépés távolsággal kezelem továbbra is a hollandokat, mert várom, hogy hol a bökő. lehet csak paranoia az egész, de sunyiságot érzek és lehúzást (a kubaiak legalább nyíltan rabolnak le). persze 1 látogatás után ne akarjunk mélyremenő következtetéseket levonni (meg raktárra izgulni), szinte biztos vagyok benne, hogy lesz még erre kiruccanásunk.

Leave a Reply

Your email address will not be published.