* Balaton Round *

szlovéniai kiruccanásunkkal valami beakadt nálam, mert azóta hív a természet és keresem az alkalmat, hogy elhagyjuk a várost.. ebbe az állapotba nyilván közrejátszik Marvin (brandnu autónk) is, meg az állandósult mehetnékem is, de legyen tél vagy nyár, útra kelni menő.

spontán hétvégi ötletként Keszthelyt vettük irányba, mert valamikor valami osztálykiránduláson talán voltam már erre, de többnyire elakadunk a Balaton felénél. reggeli kómámban fel sem tűnt, hogy az M7-esen zúzunk lefelé és így derült égből meglepetésként ért a Kistücsökben való ebéd ötlete.. mert éhgyomorra mégsem lehet városnézni és Keszthely még pont egy ebédnyi távolságra volt.

Tücsiben utoljára 2 éve voltam és bár nem tudok belekötni – mert kellemes a hely, figyelmesek a pincérek, kiválóak az alapanyagok és összességében érződik a törődés – valami mégis hiányzik. hosszú monologizálás alatt próbáltam megfogni, hogy mi lehet az, de igazán még mindig nem sikerült: jelenlegi állás szerint azt mondanám, hogy steril és mindezt abban az értelemben, hogy hiányzik belőle az izgalom. a balatoni régiónak van egy jellegzetes ízvilága – hangulata, illatai és alkotóelemei -, de amíg ezt a pezsgést számomra a Söptei hibátlanul reprezentálja, addig Tücsiből hiányzik ez az esszencia. nem hinném, hogy az északi és déli oldal között lenne a markáns különbség, inkább csak nem vagyunk egyformák, nem ugyanazt keressük (és kapjuk) egy-egy étteremben.

mindezen okfejtéstől függetlenül kellemes ebédben volt részünk, kezdve egy szerintem nagyon szexi és fotogén starter SÜTŐTÖKKRÉMLEVESSEL – ami nem más, mint egy shot tökéletes állagú és szuperül ízesített “aperitif”. egészen fellelkesültem az indítástól, de a főétel KISASSZONDI SAJTTAL TÖLTÖTT HÁZI TÉSZTA DIÓVAL bár finom volt, de talán túlontúl semleges. itt éreztem leginkább, hogy rendben van az étel, dió-sajt-körtével nem lehet hibázni, de valami hiányzik, némi további fűszerezést még simán elbírt volna. zárásként (kávé mellé) HÁZI KRÉMEST választottam, ami tőlem szokatlan húzás, mert nem vagyok egy krémes fan – csak épp a többi opció valahogy nem játszott és mindenképp enni akartam desszert. azt mondanám, hogy rétesszerű, de ettem én itt már jobbat is.

röpke megállónk után jóllakva – csak épp nem aléltan – suhantunk tova Keszthely felé, hogy lehetőleg még sötétedés előtt elérjük a várost. mivel Csigaparlementet látni már sajnos késő volt (nem baj, majd legközelebb) maradt a via Appia utánérzetű Fenékpusztai feketefenyő-fasor naplementébe nyúló szépsége és Marvin terepen tesztelése. ezután Keszthelyen tettünk egy sétakört, de a csípős hideg miatt a kastélykert éjszakai megkommandózása kimaradt – bár vicces, hogy sötétedés után is be lehet menni.

másnap kipihenten és cseppet sem kapkodva kezdtük meg a napot, majd éppen beestünk a Veszprémi állatkertbe, hogy végre felfedezzük azt. már vagy egy éve szeretnék eljutni ide és az a helyzet, hogy megérte mostanáig várni. kedvenc új elfoglaltságom a téli állatkert lett, ennek pedig több oka is van: egyrészt csend van és az állatok is nyugodtabbak (szerintem), másrészt túlfokozott ingerek hiányában ők is érdeklődve figyelnek minket, így van némi interakció, ami egy nyári tömegben elképzelhetetlen. végtelenül szépek, tekintélyt parancsolóak, játékosak, viccesek.. imádom mindet.

2 órás séta és átfagyás után előre eltervezett céllal indultunk Pannonhalma felé, hogy megnézzük mi a helyzet az Apátság háza táján, pontosítva a leírást: mit adnak enni a Viatorban. :) (ez így nagyon egyszerűnek hangzik, az étterem és az ételek is sokkal szofisztikáltabbak ennél, de van az az állapot, amikor enni kell bármi áron, különben lemerül a tamagotchi.)

az apátsági étteremmel találkoztunk már az éttermiség 2.0-án, de eddig nem ragadott magával, hogy megtegyük ezt a kitérőt. éppen a gimnazista fiúk, családi programmal egybekötött vasárnapi visszaszállításakor érkeztünk, ami fogalmam sincs miért, de a téli sötétségbe boruló tájjal együtt nosztalgikus érzéssel töltött el – tiszta Holt költők társasága. a környék mindenképp impozáns, az étterem világos és letisztult, az óriás üvegablakokból csodás a kilátás, és ha (sarkítva) abból indulunk ki, hogy a papoknak vannak a legjobb borai, akkor biztos jókat enni is tudnak hozzá.

hazavezetni nem volt kedvem, de azért szimpátiából nem boroztam, így viszont kis túlzással életem legjobb szörpjéhez volt szerencsém: egészen pontosan BODZABOGYÓSZÖRPHÖZ. bár furának hat épp egy szörpöt felemlegetni, de az a helyzet, hogy szuperfinom és ezért mély nyomot hagyott bennem.

az első fogáson sokat agyaltam, hogy előétel vagy leves legyen, de a hidegre való tekintettel a SÜTŐTÖK-KRÉMLEVES SÓS TÚRÓGOMBÓCCAL ÉS “MÉZESPUSZEDLI-MACARONNAL” lett a nyerő választás. már a neve is totál csajos és azt kell mondjam az íze is. a sütőtököt minden formában imádom, levesként is lehet variálni és komoly különbségeket eszközölni.. így viszont vannak férfias és nőies sütőtöklevesek, amit a másik nemnek nem biztos, hogy ajánlanék. ez egyértelműen az utóbbi csoportnak való, annak pedig kiváló. a tálalás is szépre sikerült, apró részleteivel erősítette a feminin vizuális élményt.

főételnek MANGALICASZŰZ ÉS ROPOGÓS MALACFÜL VAJAS BURGONYÁVAL ÉS SÓS GESZTENYEMÁRTÁSSAL érkezett. bár próbáltam megúszni a malacfület, nem lehetett lehagyni a fogásból, viszont így is mind elfogyott.. csak épp nem általam. az a helyzet, hogy időnként rápróbálok és elvileg ez egy ritka jól elkészített ropogós fül volt, nekem továbbra sem ízlik. az étel többi része finom volt, de az az érzésem, hogy a Gusteau magasra tette a lécet szűzkérdésben és ezt itt most nem sikerült megugrani. a tálalás szép, a szűz jó állagú, bár arányaiban nekem kicsit sok volt a köret, de persze gesztenyéből jöhetett volna még.

a nem túl izgalmas főétel után azonban jött a desszert és mindent lesöpört: JOGHURTTORTÁCSKA SZILVÁVAL ÉS FAHÉJAS TÚRÓFAGYLALTTAL. annál több nem is kell, mint egy szépen tálalt és minden falatban mennyei záróakkord, egy igazi bűnös élvezet, ami megkapta háttérből az alábbi aláfestést is:

késői ebédünket egyértelműen a limonádé és a desszert vitte el, egy borkóstolgatással egybekötve ezekért mindenképp megéri visszanézni.. és fogunk is, csak sofőrt kell szerezni. :) bár az élmény nem volt átütő, a Viator mégis szimpatikus, mert mosolyogva és elégedetten távoztam.

az este hátralévő részére – kanapén szuszogva filmnézés közben elterülve – hoztunk magunkkal egy üveg PRIOR-t (ami nekem nagyon ízlik és beharangozásához képest nem is drága), így egy végtelenül kellemes hétvége élményét tudhatjuk magunkénak hóval, napsütéssel és teletűzdelt gasztronómiával.

Leave a Reply

Your email address will not be published.