The Over FanciEd pAriS

Párizs, Párizs, Párizs.. nem más, mint hatalmas, pompás léggömbök halmaza, melyek amint közelebb érünk, sorra kidurrannak (csupán némi csillámport hagyva maguk után). az egész város túl van értékelve, vagy inkább túlmisztifikálva és a felszíni glamour mögött nincs semmiféle izgalom.

1. french mentality

eddigi tapasztaltok alapján nem kedveltem különösebben a franciákat. persze ez egyetlen nemzetnél sem az egyéneknek szól, inkább csak a leginkább megragadt összkép alapján általánosítok (mint bárki más). sajnos a mostani kiruccanás is inkább ráerősített erre az előítéletre, mintsem feloldotta volna.

a vendégszeretet és ügyintézés nem éri el az általam megszokott európai szintet, a pincér akkor jön az asztalodhoz (vagy egyáltalán néz rád) amikor kedve tartja, hiába a minimális francia tudás meg a bonjour monsieur ugyanolyan flegmák/egoisták/nacionalisták és lekezelőek. ezen kívül sokkal több az emigráns mint a francia, akik szintén a stílust tanulták meg előbb, mint a nyelvet.. ráadásul láthatólag nem nagyon szeretnek kezet mosni sem (nem véletlenül van annyi parfüm..).

2. sightseeing

első ránézésre “decuki”, sok helyen hasonlít Budapesthez (főleg a lapos városrendezésben), de ahogy sorra érkeztünk a látványosságokhoz, úgy tűnt el a varázs. egyszerűen semmi extra.. viszont így a kígyózó sorokban hömpölygő turistáktól is könnyebb szabadulni. végigjártuk (és metróztuk) az egész várost, majd kissé csalódottan távoztunk.

mégis, ha eltekintünk a kötelező köröktől, lehet találni jó hangulatú negyedeket (bár biztos az időzítés is sokat számít). számomra továbbra is legkedvesebb a Sacré Coeur a letisztult belső terével és képregényes mozaikjaival. alatta a Montmartre kis utcái, a butikok és különféle sajt-bor-sonkaüzletek sokasága kellemes környezet egy délelőtti sétához (és szerencsére van elég utca, hogy ne legyen turistatömeg). a másik kedves rész a Montparnasse, ami kellőképp nyugis és zöld, vasárnapi zsibvásárral, valamint az ott álló toronyról nagyon jó kilátással a városra.

3. Louvre

nem vagyok templomnézelődő és a múzeumokat is csak különleges esetekben látogatom (láttam már elég köcsögöt és romot életemben). a Louvre elvileg nagy élmény, a valóságban viszont pont annyira semmilyen, mint maga a város. ha egyiptomi kincsek érdekelnek – menj a kairói múzeumba, ha görög romok – irány Athén, ha Mezopotámia – akkor Berlin (a németek jól összelopkodtak mindent), ha pedig olasz festményekről van szó – az Uffizi (Firenze) az egyik legjobb hely.

minden ami Párizsnak jutott már csak a maradék. az a kevés, amit pedig mégis megnézel, nem nyújt áhítattal átszőtt, hosszan merengő és múltba vesző élményt.. inkább csak még bosszantóbbá válik a sok lezárt terem és fel-le lépcsőzés, hogy eljuss a célodig (a légmentes folyosókon elgázosodó emberekről nem is beszélve).

4. shopping

az egyik legnagyobb csalódásom a párizsi “plázák” és bevásárlóutcák, pontosabban a fellelhető árukészlet volt. egy olasz(!) bőrtáskán és egy túlárazott bizsu karkötőn kívül nem találtam semmit, ami szót, vagy inkább próbát érdemelt volna. mérethiány, aránytalanul árazott ruhák és kiegészítők, és általában a legegyszerűbb és legjelentéktelenebb darabok a jellemzők. pasicuccokból bár feltűnően több a választék (és szokás szerint jobbak is, mint a nőiek), én leragadtam ott, hogy még az Agent Provocateur fehérneműi sem olyanok, mint képzeltem.

a Lafayette és a Printemps egyenesen ijesztő és megdönti a legkisebb helyen-legtöbb ember rekordot. olyan meleg van, olyan szag, és mindez olyan semmilyen árukészletért, hogy rossz tapasztalatnak jó volt.. másnak semmiképp. a Champs-Elysées az utca-mivolta miatt szerencsésebb, bár az üzletekben süvít a légkondi és a tömeg is elkerülhetetlen. a felsorolt mainstream után felüdülés az a pár kis utca, ahol second hand üzletek és design boltok, kisállat kereskedés vagy épp virágpiac váltják egymást.. néhány kiülős kávézóval megspékelve. szóval aki haute couture ruhákra vágyik, menjen inkább Olaszországba(!), aki pedig Párizs cukiságát élvezné, kerülje a forgalmas útvonalakat.

5. gastronomie

az étkezés mindig fontos szerepet játszik utazásaim során, mert szeretem tesztelni a helyi konyhát, kipróbálni olyat, ami itthon nem jellemző. Párizs gasztronómiai szempontból sem hagyott mély nyomot. jó-jó, de semmi különleges, néhol kicsit ízetlen is.. hiányzik az igazi esszencia (ha a francia konyha valójában ilyen, nem tudom mire a nagy lelkesedés).

a sós/édes hajtogatott óriáspalacsintákon és az útba eső pékségeken (ezek különben nagyon finomak!) kívül az alábbi helyeken fordultunk meg:

Song Heng

állítólag a legjobb pho Párizs legrégebbi házában. a ház stimmel, a pho-t nem tudom, mert bo bun-t ettem. :) nekem a kis adag is nagy adag, az viszont korrekt volt (bár ezt nem is nagyon tudják elrontani).

a környék ázsiai üzletei pedig külön hangulatot adtak, szokás szerint el is vesztünk a durianos-lógatott kacsás-színes zacskós rengetegben.

Ladurée

macaronjaik megnyerték a versenyt, a süteményeik viszont alulmaradtak. a Champs-Elysées-n lévő üzlet tündérdesign-ja nagyon tetszett, a franciás kiszolgálás és a sütemények íze már kevésbé (lehet az is baj volt, hogy nagyon vártam). én egy rose raspberry religieuse-t ettem, ami egy nagyon rózsás, közepesen málnás, hűtőpulttól száraz tésztás, furcsa formájú sütemény. nem volt rossz, de nem is adott katartikus élményt (inkább csak az ára).

Pierre Hermé süteményeit sajnos nem sikerült megkóstolni, mert mindenhol hiány volt belőle (csak a macaronok mindenhol, ráadásul annyi, hogy gusztusom sem volt enni belőlük).

Le grand Colbert

közhely közhely hátán, de Párizs már csak ilyen. annak a bizonyos filmnek az a bizonyos étterme, nem kilógva a sorból, teljesen jelentéktelen. tökéletes példája a megfogó tálalás mögötti semmi tartalomnak.

ebédidőben érkeztünk, viszonylag egyszerű fogásokat rendeltünk (bár nem is nagyon volt más), a szomszédos asztalnál pedig egy “nem utazom sehova” párizsi komikus szórakoztatott minket (nem a humorával, inkább csak szóval). ez volt az egyetlen étterem, ahol angol menü is van (ebből akár gondolhattuk volna, hogy nem a legjobb helyet választottuk).

előétel kimaradt, helyette egy szörnyű ánizsos aperitifre beszéltek rá, ami az ouzora emlékeztetett (lehet ha kértem volna hozzá tonicot, iható lett volna). főétel: bélszínsteak borsmártással és sült krumplival. desszert: meleg almás pite vaníliafagyival. a bélszín eszméletlenül seízű volt, hiába volt mellette borsmártás (ami pedig túl erős) elviselt volna némi fűszerezést. az almás pite szintén semleges ízű, viszont frissen készült és lehet csak épp akkor, de nagyon jól esett. ár-érték arányban nagyon alul marad, a várt hangulat sem volt meg.. nagyon glancos, nagyon üres, nagyon nem érdemel több szót.

a sarkon túl található Jardin du Palais Royal már annál inkább. nagyon kellemes, amolyan párizsi Szent István park. ebéd utáni ejtőzés és napfényben séta tökéletes helyszíne. nem messze a nyüzsgéstől meglehetősen csendes, igazi kedves kis hely.

Au Gourmet

spontán szállásunkkal szemben volt ez az étterem, ami egyszerű de finom ételeivel és főleg hangulatával az első élménydús étkezést jelentette. miután leültettek kiderült, hogy a pincérlány beszél kicsit magyarul.. ez adott egy kedves-fura hangulatot az estének. mivel a menü csak franciául van felírva a falra, az ételek kisakkozása és kézzel-lábbal elmutogatása némi időbe telt. :) itt először tetszett a kis tér, kis asztal és hogy terítés után étvágygerjesztő falatokat kaptunk az amúgy kellemes házi fehérbor mellé.

az egyszerű de finom szalámi falatok után paradicsomszószos tésztával tálalt csirkét kaptam, ami szintén egyszerű, de korrekt. ezután a desszert különlegesen finom volt: citromtorta, házi joghurt háromféle öntettel (karamell, vanília és piros bogyós) valamint egy bónusz, ízében rizsfelfújtra emlékeztető baracklekvárcsíkos sütemény, aminek sajnos nem sikerült megjegyezni a francia nevét.

kellemes este volt, jóllakottan és jó hangulatban távoztunk.

Boulangerie Julien

erről a cukrászdáról szerintem csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. igaz összesen kétféle süteményt kóstoltunk, de ha lett volna időm végigeszem a kínálatot. egyszerűen mennyeien finom, nincs benne semmi hiba (sőt még a kiszolgálás sem volt rettenet). veri az összes eddig általam tesztelt francia cukrászdát.. és biztos vagyok benne, hogy a top 5-ben is szerepelne (ha összesítenék valaha).

Le Comptoir du Relais

még itthon kinéztem magamnak, és a foglalásnak indult telefonhívásnak köszönhetően megkaptuk a bennfentes optimális érkezési időpontot. :) nagyon jól tettük, hogy ennek megfelelően érkeztünk, mert utánunk már csak sorban állás volt (Párizsban amúgy imádnak az emberek sorban állni.. sőt minél hosszabb, annál jobb). a kiszolgálás kicsit döcögősen indult, jelen esetben komoly nehézségeket okozott a kizárólag francia étlap, de végül érkezett felmentő segítség és onnan már csak az ízélmény maradt.

előétel: libamáj pirítóson. főétel: vörösboros bélszínszelet krumplipürével. desszert: tejberizs karamellöntettel. a libamáj nekem nagyon ízlett, az első olyan párizsi étel volt, aminek valóban karakteres íze van. mellette a dresszinggel átitatott saláta szintén ízletes volt és a főételnél is visszaköszönt. végre a vörösboros steak is kellőképp fűszeres és szaftos volt, a körítéssel együtt nagyon jó választásnak bizonyult. mivel egy finom vacsorát sem lehet desszert nélkül befejezni (és mivel a créme brulée-jük kávéval készül – a kávét pedig csak inni szeretem) karamelles tejberizsre esett a választás. külön tetszett a puffasztott rizses díszítés, és az íze kellemes vaníliás-karamelles volt.

vacsora mellé pár percre érkezett egy kis utcai harmonikaszó (aztán érdeklődés hiányában távozott is), így teljes volt a párizsi filmkliséérzés. összességében nekem nagyon ízlett (bár ebbe lehet belejátszik az előző napok nem túl kimagasló éttermi tapasztalata is), de elfranciázták a végét, így nem lett tökéletes (a feltorlódott sorban álló emberek miatt a személyzet elkezdett kapkodni, a számlát is kérés nélkül kaptuk az asztalunkra). a végjáték ellenére ajánlom a helyet.. nem véletlenül fordul meg ott ennyi ember.

Café du Rendez-Vous

mivel a katakombákra váró sor önmagába ért, úgy döntöttünk utolsó óráinkat inkább evéssel töltjük. kézenfekvő helyzete miatt esett a választás a Rendez-Vous-ra. szépen leültünk az utcasarkon sorba rendezett asztalokhoz, próbáltunk nem foglalkozni a mellettünk pöfékelő franciákkal (kényes kelet európai vagyok, szerintem étteremben dohányozni nem menő), és elfogyasztottunk egy meglepően finom ebédet.

egy francia hagymalevessel kezdtem, majd egy roséra sült kacsamellel (mellé gratin dauphinois és bors mártás) folytattam. a forró hagymaleves kellemes lágy ízű volt a sajt és cruton megfelelő párosításával. a kacsamell nagyon ízletes, a gratin pedig régóta a gyengém, szerencsére most sem okozott csalódást. utolsó ebédnek kiadós és finom volt.. legalább picivel jobb szájízzel repültünk haza.

összefoglalva Párizs a 180 centimnek petit, a némiképp világlátott szemlélődésemnek pedig kevés. utólag minden megszépül, de nekem a nyugati repülési irány kevésbé jön be..

Paris all in one: 3/5

Leave a Reply

Your email address will not be published.