* Tanti *

szülinapi köröm az egyik kedvencem a hazai kalandozások között, mert ilyenkor korlátok nélkül válogathatok, hol szeretném kényeztetni magam. idén két versenyző volt: a Tanti és az Émile, de mivel utóbbi még túlzottan kezdeti stádiumban van és tavasszal megfogalmazódott bennem, hogy mostantól csak bejáratott helyekre vagyok hajlandó elmenni (rule 1: nem az a lényeg, hogy az elsők között teszteljünk, hanem hogy igazán élvezetes étkezésben legyen részünk), így a Michelin-nel megáldott Tanti lett a nyerő.

a Michelin tényét nem becsülöm sokra (mint ahogy a Bocuse d’Or szürrealitását sem), de mivel egyesek szerint a díj leginkább a séfnek (Pesti István) szól, mások szerint azért az ételek is rendben vannak.. én pedig nem foglalkozom senki véleményével, így egoista módon magam akartam eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem. tény, hogy a csillag érkezésével a séf is lecserélődött, de ettől csak még inkább kíváncsibb lettem az összképre.

a biztonság kedvéért foglaltam asztalt, de meglepő, hogy sehol semmi tömeg, az étterem félig sem volt ebédidőben. a hely világos, a berendezés kényelmes (bár az utóbbi években úgy érzem kezd közhelyesedni), a pincérünk laza de nem tolakodó.. csak talán kicsit túl informatív volt.

itt sajnos ki kell térnem két sarkalatos tüskére. az egyik, hogy az érkezés és első pohár bor között kellemesen akklimatizálódtunk, viszont a rendelés és az előétel között eltelt majdnem egy óra (rule 2: ezentúl fél óra után felállunk az asztaltól.. bármekkora bennem a hiszti és az éhség). ugyan az ételek kárpótoltak némiképp, de a borkonyhás incidens óta rosszul viselem a nemtervezett várakozást, mert az se az élménynek, se a gyomromnak nem tesz jót.

a másik oda nem illő tényező, hogy az új munkatárs munkájának minősítésével magyarázni a történteket korántsem profi – bármilyen probléma is van a háttérben, a vendégnek ezt nem kell tudnia.

viszont enni jöttem.. és ettem is.

tetszik, hogy az étlapot tőszavakban fogalmazzák meg, így senkinek nem okozhatnak problémát az ételek alkotóelemei. csak az elkészítés és a tálalás van a fantáziánkra bízva, azonban bármit is képzeljünk, ez utóbbiban nincs hiba. lehet csak a kopogó szemeim tették és képzeltem az egészet, de a fogások harmonikusak és vibráló piros árnyalatokkal bolondítottak (ezért is jó nyári gyereknek lenni), amit a felszálló meleg illatok csak még kívánatosabbá tettek. születésnapi menüm a következőképpen nézett ki:

KACSAMÁJ, REBARBARA, MÁLNA

szerintem a fotó magáért beszél, viszont ami nem látszik, hogy a kacsamáj hengerelt formája egészen új dimenziókat adott a mesterfalatok felépítésénél és az ízek komponálásánál. amilyen egyszerű, olyan fantasztikus.. a selymes-pikáns-édes ízek tökéletes harmóniája.

MALACSÜLT, ENDÍVIA, SÁRGA CURRY

szerencsére semmi indiai beütés, jelen curry lágysága szépen simult a malac tökéletes puhaságához. az egész fogás nagyon kellemes, omlós, semmi gyomort sújtó disznóság, kis túlzással mondhatnám, hogy igazi csajos kaja (csajok alatt pedig értem azokat, akik szeretnek enni).

MÁLNA, JOGHURT, CÉKLA

az egyik kedvenc desszertem ever.. különösen a fekete “szivacs”, ami őőőrület. :) sokakat kiakaszt a tányér sarkába rendezett kis halom, de nekem kifejezetten tetszett, mert szeretem az üres tereket, sőt vallom, hogy a műalkotások elengedhetetlen része. mielőtt túlmisztifikálnám, a realitás talaján maradva, szülinapi desszertnek jobbat nem kívánhattam volna. bejön az egész úgy, ahogy van.

a várakozást leszámítva nagyon élveztem az itt eltöltött 2 órát. lehet megosztóak a vélemények, de a Tanti olyan egyszerű és pont ettől szép. az biztos, hogy amint túleszem magam az ismét telepakolt kívánságlistámon, kelleni fog egy újabb ebéd Budán.

Leave a Reply

Your email address will not be published.